Húsz év a tartalmasabb életért

Húsz év a tartalmasabb életért”

Jubileumi közgyűlés a Közigazgatási Nyugdíjasok Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Klubja megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából

Az időskorúaknak sok gondot okoz, hogy egészségi állapotuk romlik, hogy szeretteik, barátaik közül sokan eltávoznak mellőle. Még talán ettől is rosszabb, ha magányosnak, netán fölöslegesnek érzik magukat. A klub alapítói 1996-ban felismerve ezt az elfogadhatatlan állapotot, megteremtették számukra a valahová tartozás fontos lehetőségét, azzal, hogy megalapították, útjára indították a klubot, amely hónapról-hónapra nem csupán színes, gazdag programokat kínált számukra, de egyidejűleg társaságot is biztosított nekik, amely együttesen igazi kikapcsolódást jelentett számukra. Mindezt bizonyítja, hogy 53 fő alapító tagja volt a klubnak, majd nyolcvan fő körül állandósult a létszáma. Jelenleg is 83 fő tagot számlál az Egyesület. Időközben sokan távoztak el, emléküket a maradók megőrizték.

A jubileumi közgyűlés minden tekintetben jelentős esemény volt a Közigazgatási Nyugdíjasok Egyesülete életében, (ti időközben a klub neve erre változott) amelyre Siska Andrásné elnök, nagy gondossággal készült. Felkutatta és meghívta a még élő alapító tagokat, közülük tíz fő el is jött. Emellett természetesen az aktív tagok is mozgósítva lettek, sokan közülük közreműködtek a közgyűlés előkészítésében és lebonyolításában. Az elnök-asszony beszámolt a klub húsz éves tevékenységéről, megemlékezett korábbi elnökökről, a nehézségekről és sikereiről, a megválasztása előtti időkre vonatkozóan dokumentumokra, visszaemlékezésekre támaszkodott, többek között a klub anyagi biztonságát, programjait illetően. A jövőre vonatkozó cél továbbra is az, hogy a tagok nyugdíjasként is egy jól prosperáló közösség tagjai legyenek, lehetőség szerint örömteli öregkoruk legyen.

Rangot adott az eseménynek, hogy a Megyeháza Díszterme volt a találkozó helyszíne, ahol hatalmas kivetítőn az elmúlt húsz év különböző eseményein készült több száz fotó került bemutatásra, amelyeken mindenki nagy ovációval fedezte fel magát vagy volt kollégáját.

A közgyűlést megtisztelték jelenlétükkel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat, a Megyei Kormány Hivatal jelenlegi és volt vezetői, a Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének Elnöke valamint a Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének Megyei képviselője.

Az ünnepségen több klubtag alkalomhoz illő verset mondott, volt aki saját szerzeményét adta elő.

Minden jelenlévő Emléklapot kapott a közösség összetartásában és formálásában való közreműködéséért. Erre az alakalomra készített kitűzőt pedig az összetartozásuk jelképeként adták át.

A színvonalas, igazán ünnepélyes megemlékezés befejezéséül megérkezett a születésnapi torta és egy pohár pezsgővel koccintottak a következő évek sikerére s a jelenlévők egészségére.

Bredács László

egyesületi tag

Comments are closed.