Kedves Egyesületi Tagok!
Ezen a forró nyári napon, az évszak utolsó hónapjának gazdag programját igyekszem számotokra felvezetni.
1. Augusztus 3-án látogatást szervezünk a Csabai kapu 22. alatt található Alkotóházba, közismertebb nevén „ Művésztelep”. Ezt követően a Művésztelep centenáriuma alkalmából megrendezett „A Miskolci Művésztelep története 1952-1980” című kiállítást tekintjük meg. Mindkét helyszínen szakavatott vezető segít a látnivalókban történő eligazodásban. Találkozás a Csabai kapu 22. sz. alatti bejáratnál délelőtt 10 órakor (az SZTK Rendelőintézettel szemközti oldalon). Innen 11 óra után rövid sétát követően (vagy egyéni döntés alapján autóbusszal a Villanyrendőrig) a Rákóczi u. 2. sz. alatti Galériában tárlatvezetéssel tekintjük meg a kiállítást.
Regisztrációs díj: 500 Ft, amely az Alkotóházban történő vezetés díját foglalja magában. A galériában egyénileg megváltott jegy nyugdíjasoknak 500 Ft, 70 éven felülieknek a belépés a kiállításra ingyenes, itt a tárlatvezetés díját az egyesület fizeti.
2. Augusztus 10-én, terveink szerint Szlovákiába kirándulunk.” Eperjes- Szepesi vár- Lőcse”.
Indulás reggel 6 órakor a Görög katolikus templom mellől, találkozás 5.45-kor. Még van néhány hely, aki meggondolta és szeretne velünk utazni, jelentkezhet.
3. Augusztus 16-án 9 órakor a Megyeháza B. épület 19-es helyiségében találkozhatunk az Elit Ortopéd Cipőgyártó Kft. képviselőjével, aki bemutatja a céget és az eljárás folyamatát. Cipőt igénylők kiválasztják a fazont, majd dimenziós lábszkennerrel méretfelvétel történik. Azokat is várjuk, akik csak az előadást kívánják meghallgatni. Regisztrációs díj 200.- Ft.
4. Augusztus 24-én kirándulást szervezünk Zemplénbe, ezen belül is Sátoraljaújhely nevezetességeivel ismerkedünk idegenvezető segítségével, majd 13 órától látogatást teszünk a megújult Rákóczi-kastélyban Borsiban, amely a határ szlovák oldalán, Sátoraljaújhelytől alig 5 kilométerre található. Délután 15 órától Füzérradványban a megújult Károlyi kastélyban teszünk látogatást. Utazás a Miskolci Tiszai pu-ról 8.40 kor induló, visszautazás a Sátoraljaújhelyről 18.04-kor induló IC-vel, amelyre a csoportos helyfoglalást az egyesület intézi. 65 éven aluliak, vagy más utazási kedvezményt igénybe vevők egyénileg váltják meg a menetjegyet! Sátoraljaújhelyen különjáratú autóbuszt veszünk igénybe a városnézéshez és a további programokhoz.
Regisztrációs díj: 70 éven aluli nyugdíjasoknak 3500 Ft, 70 éven felülieknek 2000 Ft. (Füzérradványban a 70 éven felülieknek ingyenes a belépés), továbbá a Borsi kastélyban a belépés 4 Euró, amit a regisztráción kell befizetni. (Az idegenvezető és a külön autóbusz költségét nagyobbrészt az egyesület fizeti!)
5. Augusztus 31-én meglátogatjuk a mezőcsáti termálfürdőt. Indulás reggel 8.10 –kor a Búza térről induló Volán járattal. Akinek ez korai, 10 órakor is indul egy autóbusz. Belépő díj nyugdíjasoknak 1400 Ft, amit mindenki magának vált meg a helyszínen. Hazautazáshoz a délutáni órákban több időpont közül is választhatunk.
Szeptemberi előzetes:
A szeptemberi programhoz kapcsolódóan is fel kell mérni a várható létszámot, hogy a jegyelővétel, illetve időpont foglalás megtörténhessen!
— Szeptember 15-én kirándulás tervezünk Budapestre, ennek során meglátogatjuk a közelmúltban átadott Magyar Zene házát és a felújított Operaházat. Az indulás 7,30 kor induló IC-vel, visszautazás a 18.30-kor visszainduló IC-vel. (A helyfoglalást a csoportnak közösen intézzük! 65 éven aluliak, vagy más utazási kedvezményt igénybe vevők egyénileg váltják meg a menetjegyet! Budapesten történő közlekedéshez a 65 éven aluliaknak – autóbusz és metró igénybevételéhez – legalább 4 db jeggyel kell rendelkezniük.) Az augusztus 1-ei regisztráción a kirándulásra jelentkezőktől 3000 Ft előleg befizetését kérjük, a várható 2100 Ft különbözetet a szeptemberi regisztráción kell rendezni.
— Hasonlóan szükséges a szeptember 28-29-én Komárom környéki és Tata két napos autóbuszos kirándulás jelentkezőit is felmérni az utazási irodánál történő megrendelés érdekében. A jelentkezőktől 10 e Ft előleg befizetését az augusztusi regisztráción, a különbözetet ami várhatóan 28 -30 ezer Ft szeptember hónapban kérjük!
Figyelem felhívás ! A júliusi 28-i Bükki Csillagda látogatáshoz kapcsolódóan szükséges felhívnia figyelmet, hogy a menetrendszerű VOLÁN járatokon nem lehet előre helyet foglalni, így a 6.25-kor a Miskolci Autóbusz végállomásról induló menetrendszerű járatra a várható utaslétszám miatt a város más pontjain bizonytalan a felszállási lehetőség, ezért célszerű minden résztvevőnek az autóbusz végállomáson megkísérelni a feljutást!
Regisztráció 2022. augusztus 1-én 9-11 óráig. Miskolc Városház tér 1. B. ép.19.
Mindenkit szeretettel várunk a rendezvényekre, kirándulásokra!
Miskolc, 2022. július 24.
Üdvözlettel: Siska Andrásné