A Közigazgatási Nyugdíjasok Egyesületének Közgyűléséről – „Húszévesek lettünk”

 

Húsz évvel ezelőtt alakult meg jogelődje a Közigazgatási Nyugdíjasok Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Klubja.

2016.február 24-én, a Megyeháza Szász-termében, 62 fő tag részvételével tartotta meg idei közgyűlését az egyesület, melyen először Siska Andrásné elnök asszony számolt be a szervezet elmúlt évi tevékenységéről, majd az illetékes bizottságok vezetői a szakterületeiken történtekről. Az értékelés precíz összefoglalása volt a gazdag programsorozat lebonyolításának, amelyben megfelelő arányban voltak társas-utak, múzeumok, kiállítások, muzeális ipari emlékek látogatása, fürdőzés, közös ünneplések, mint a farsangi, nőnapi, a karácsonyi összejövetelek, magyarnóta-esten való részvétel, szalonnasütés és közös foglalkozások. Az elnök asszony valójában sikerekről számolt be, hiszen valamennyi program nagy érdeklődés mellett, a tagság legnagyobb megelégedésére került megrendezésre, amit később számos hozzászólás is visszaigazolt. A tagság egyetértése természetes volt, hiszen a programok összeállításában előzetesen valamennyi tag részt vehetett, ajánlatot tehetett, véleményével, ötleteivel hozzájárulhatott a program végleges kialakításához.

Húszévesek lettünk2

A vidám hangulatú beszámolón sajnálatos, szomorú hírek is elhangzottak, ekkor szerzett tudomást a tagság egy alapító tagtársunk, dr. Rohács Gyulának, és a klub tiszteletbeli elnökének, dr. Szilágyi Jánosnak elvesztéséről.

A végleg eltávozók helyére, tekintettel a klub évek óta kialakult jó hírére rendszeresen új tagok lépnek be, a tavalyi évben például tíz új tag kérte a felvételét. Az egyesület valójában sokat tesz a tagság jó közérzetéért, a közös programok hozzáértő lebonyolításával és azzal a barátságos jó hangulattal, figyelmességgel, egymás iránti toleranciával, ami az egyesületi együttléteket jellemzi. Többek között ez utóbbiak az egyesület nagy népszerűségének a titka.

Ez év jubileumi a szervezet életében, ennek szellemében igen gazdag programot állított össze

az elnökség, amit a közgyűlés, a költségvetéssel együtt elfogadott.

„Húszévesek lettünk” ennek jegyében a húsz évre visszaemlékező ünnepi összejövetel megszervezését vettük tervbe, amelyre a még élő alapító tagokat is szeretné meghívni az elnökség, ami nem látszik egyszerűnek, hiszen többen közülük korban már a kilencven évet is meghaladták.

Bízunk benne, hogy az elkövetkező időszakban is sok kellemes órát tölthetünk együtt, és közös élményekben gazdag összejövetelekről tudunk majd beszámolni.

 

Bredács László

az egyesület tagja

Comments are closed.