Kedves Egyesületi Tagok!
1. Március 6-án 9 órától játszónap a Megyeházán B. ép. 19. klubhelyiségben. Várunk mindenkit szeretettel.
2./ 2024. március 8-án (pénteken) 15.30 órakor tartjuk hagyományos kocsonyakóstolással egybekötött nőnapi rendezvényünket a Megyeháza Éttermében.
-Tájékoztatót hallgatunk meg a Miskolci Lelkisegély Telefonszolgálatért Alapítvány tevékenységéről.
-Az egyesület férfi tagjai izgalommal készülnek, hogy verssel, dallal, szép szavakkal köszöntsék a hölgyeket. Majd elfogyasztjuk a kocsonyát, a forralt bort, a teát és megkóstoljuk a nők által készített és jó szívvel kínált süteményeket. Kötetlen beszélgetést követően, akinek kedve, energiája van, sétát tehet a fesztiváli forgatagban.
Részvételi díj tagoknak 3500 Ft/fő, vendégeknek 4500 Ft.
3./ Közeledik a húsvét, március 12-én 9 órakor a Megyeháza B. ép. 19. helyiségben kézműves foglalkozáson húsvéti tojás készítésre lesz lehetősége az arra vállalkozóknak. Az alapanyagokat beszerezzük. A résztvevők tapétavágó szikét hozzanak magukkal. Regisztrációs díj: 400 Ft..
4./ Március 13-án 10 órakor Horthy Miklós kormányzót mutatja be a II. világháborúval bezárólag Bozsik Sándorné dr. a Megyeháza B. ép 19-ben. Regisztrációs díj: 300 Ft.
5./ 2024. március 20-án 11 órától a Színháztörténeti és Színészmúzeumot, ezen belül a 200 éves Miskolci Nemzeti Színházról szóló időszaki kiállítást tekintjük meg tárlatvezetéssel. Találkozás a múzeum Déryné utca 3. alatti bejárata előtt 10 óra 50 perckor. Belépőjegy árak: felnőtt teljesár:1000 Ft, nyugdíjasoknak 500 Ft., 70 felettieknek ingyenes. A tárlatvezetés díja 500 Ft/fő, amely összeget az egyesület fizeti.
6./ EuroMiskolc Travel Utazási Iroda közreműködésével, 2024. május 8-9-én Pozsony és környékére szervezünk 2 napos kirándulást. Az erről szóló részletes tájékoztatót mellékeljük. Akik ezen a nagyszerűnek ígérkező programon szeretnének részt venni a regisztráción 25 000 Ft előleget szíveskedjenek befizetni.
7./Januári levelünkben üdülést hirdettünk Berekfürdőre a Touring Hotelbe, 2024. június 10-11-12-13- (3 éj/4nap). 33 fő jelentkezett és a szobákat a szállodában ideiglenesen lefoglaltuk.
Időközben a szálloda vezetése arról tájékoztatott, hogy szerény mértékű áremelést voltak kénytelenek eszközölni március 29-étől. Ennek megfelelően az árak az alábbiak szerint változnak:
Szállás és reggeli ellátás
– 20 fős csoport elhelyezés esetén: 15 500Ft/fő/éjszaka
-Az ár tartalmazza szállást, a szálloda éttermében lévő svédasztalos reggelit, továbbá az eltöltött éjszakával megegyező fürdőbelépőt.
Szállás és félpanziós ellátás
20 fős csoport elhelyezés esetén: 20 700Ft/fő/éjszaka
-Az ár tartalmazza szállást, a szálloda éttermében lévő svédasztalos reggelit, tányérszervizes vacsorát a 150 méterre lévő Park étteremben, továbbá az eltöltött éjszakával megegyező fürdőbelépőt. (a különbözet 5200 Ft)
Fentiek ismeretében azt javasoljuk, hogy a szállás és reggeli csomagot igényeljük, a vacsorát és az ebédet oldjuk meg egyénileg. Ez esetben a három éjszaka 46 500 Ft. A regisztráción beszéljünk erről az érdekeltekkel.
Ajánlott program: Az Együtt Felsőzsolcáért Egyesület 2024. március 1-én 18 órai kezdettel „Tavaszköszöntő Partit” bált rendez, Felsőzsolcán a Rendezvények Házában. Belépő jegy 1000 Ft, amit a regisztráción kell befizetni. Szeretettel várják egyesületünk tagjait is.
-A Megyeháza Étteremből 2024. március 8-án lehetőség van elvitelre 1600 Ft-ért kocsonyát rendelni. Igényeket a regisztráción az ár befizetéssel egy időben lehet leadni.
Kedves Egyesületi Tagok!
Alapszabályunk értelmében a tagdíjat minden év első negyedévében kell befizetni.
A legközelebbi regisztráción, február 26-én lesz erre lehetősége mindenkinek, aki a 2024. évi tagdíj fizetési kötelezettségükét teljesíteni szeretné. A tagdíj összege változatlan; 4000 Ft/év.
SZJA 1%-ról
Köszönjük mindazoknak, akik az elmúlt évben személyi jövedelemadójuk 1%-t egyesületünknek ajánlották fel!
Közeledik a személyi jövedelemadó bevallás időszaka. Kérjük, emlékeztessétek a hozzátartozókat, barátokat, ismerősöket, hogy az adóbevallás során rendelkezzenek egyesületünk javára az SZJA 1 %-áról.. Adószám: 18421167-1-05.
Regisztráció időpontja: 2024. február 26. 9-12 óráig a Megyeháza B. ép. 19.
Mindenkit szeretettel hívunk és várunk programjainkra.
Miskolc, 2024. február 19.
Üdvözlettel: Siska Andrásné