2020 decemberi hírlevél

Kedves Egyesületi Tagok!

Az évvége közeledtével tekintsünk vissza, erre az átlagosnak egyáltalán nem mondható tizenkét hónapra. Még akkor is számot kell vetni, ha tudjuk, hogy mennyivel szebb és programokban gazdagabb lehetett volna ha…!  Egyesületünk Közgyűlése kirándulásokban, rendezvényekben, foglalkozásokban gazdag programot fogadott el a március 9-i ülésén. Ezt követően azonban az koronavírus járvány miatt az április – május – június hónapokra tervezett programokat nem tudtuk megtartani. Elmaradt például Észak Erdélybe, Felvidékre (Lőcse- Eperjes), Dél Alföldre (Hódmezővásárhely, Makó, Szentes, Ópusztaszer) tervezett autóbuszos kirándulás. Ezek egy részét virtuális utazás keretében próbáltuk felidézni, részben pótolni.

 A kialakult helyzet ellenére az idén is van azonban mire visszaemlékezni. Több szabadban eltöltött, sikeres programot szerveztünk; túráztunk, sétáltunk, ismerkedtünk lakókörnyezetünkkel. Csak emlékeztetőül:

  • január 23-án Budapesten a Városligetben a Millennium Házát és a Szépművészeti Múzeumban Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállítást tekintettük meg.   
  • február 15-én Kocsonya Fesztiválon sétáltunk s a Megyeháza Éttermében kocsonyáztunk..
  • február 20-án a Pokol Csárdában hangulatos farsangi mulatságot tartottunk.
  • március 9-én a Megyeháza Dísztermében tartott Közgyűlést követően, köszöntöttük a Nőket.

   A korlátozások feloldását követően szabadban tartott, közös találkozások;

  • július 21-én Kirándulás, közös séta, Lillafüreden, a Tókert Vendéglőben közös ebéd.
  • augusztus 5-én séta az történelmi Avason, az Aranykorona Történelmi Étterem és Látványpince meglátogatásával.
  • augusztus 27-én kirándulás a Bükkben.  Komlóstetőről, az autóbusz végállomástól, a Nagy száraz völgyi elágazáson át Tapolca végállomásig.
  • szeptember 2-án kirándulást szervezünk Tapolcáról a Görömbölyi pincesorig, a program végén a ” Hetedhét” pincében pincelátogatással, borkóstolással.
  • szeptember 22-én Diósgyőri Várlátogatás tárlatvezetéssel, ezt követően a közelben lévő Evangélikus templom meglátogatása, majd séta a Tündérkertben.
  • október 1-én „ Az Idősek Világnapján” különjáratú kis vonattal kirándultunk a Csanyik- völgyben..
  • Október 7-én a kisnánai Várat és Népi Műemléket néztük meg.
  • október 29-én a Majális Parktól indulva a Vadasparban tettünk egy sétát.

Klubfoglalkozások keretében előadást hallgattunk meg a Mentőszolgálat munkájáról, Kínáról, Japánról és verseltünk a nyárutóról.  

Sajnos továbbra sem volt megvalósítható néhány, így például a július hóban Aggtelekre, vagy novemberben Egerbe tervezett kirándulás, szeptemberben a szokásos „Ma a férfiak főznek” program. Nem tartható meg a szokásos Adventi, Karácsonyt váró ünnepség sem. Tudjuk, hogy ez a levél nem pótolja a személyes találkozást, a közösen eltöltött idő meghittségét, de reméljük, hogy a levél olvasása, az emlékezés átsegít bennünket ezen a nehéz időszakon! Bízunk benne, hogy 2021-ben az elmaradt programok közül néhányat meg tudunk szervezni és az egyesületi élet a szokott módon folytatható lesz!

 A 2021. évi programok tervezését, de különösen szervezését, a vírushelyzet nagyban befolyásolja. Igy többek között a közgyűlések valamint a 25. évforduló megünneplésével kapcsolatos rendezvényünk   időpontját is. Az elnökség videokonferencián tárgyalta és készíti elő a jövő évi program tervezetet  ahová elsődlegesen az elmarad programokat ütemezzük be, de szívesen fogadunk más javaslatokat is.

A legutóbbi levelünkben arról tájékoztattunk Titeket, hogy a tisztségviselők mandátuma a jövő év februárjában lejár, és tisztújító közgyűlést kell tartani. Tekintettel a veszélyhelyzetre semmilyen rendezvény nem tartható. A témával kapcsolatos Kormány rendelet, a tisztséget viselők megbízatását a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napig meghosszabbította. Így beszámoló és tisztségviselőket választó közgyűlésünk időpontját ezek figyelembevételével a jelenlegi ismereteink alapján április –május hónapban tarthatjuk meg.

Kedves Barátaink!

Az elmúltévek során december közepe felé magasztos hangulatú ünnepségeken, hangversenyeken töltődött fel lelkünk. Hittel, reménységgel, örömmel és szeretettel csordultig megtelt szívvel vártuk karácsony ünnepét. Bizonyára mindannyian érzitek, hiányzik valami, hiányzik az a közösség, az az alkalom ahol együtt énekeltünk vagy hallgattunk karácsonyi énekeket, társaink által mondott verseket, ünnepi köszöntőket, megemlékezéseket.  Azoknak az adventi összejöveteleknek a szívet-lelket melengető, fennkölt hangulatát ily módon visszaadni lehetetlen, de biztos vagyok benne, hogy mindannyiunk emlékeiben elevenen él és jó rá visszaemlékezni. Reménykedjünk, hogy lesz még hasonló élményben részünk a következő években, most pedig használjuk ki a jelenlegi helyzet nyújtotta lehetőségeket. Díszítsük fel otthonainkat, öltözzünk ünneplőbe kívül s belül.

 Megyeházán a klubhelyiség ajtajára mi is kitettük az adventi koszorút, készítettünk asztali díszt, felállítottuk a karácsonyfát mintha valamennyien ott lennétek körülötte s gyönyörködnétek benne.

 Igyekszünk írásban és virtuálisan is egy kis ünnepi hangulatot vinni otthonotokba.

  Csodálatos karácsonyi köszöntőjét Szabó Emil alelnök, most is szívesen elmondta volna élőszóval a rendezvényen. Olvassátok el s fogadjátok szeretettel:

„Nagyon nehéz időszak áll mögöttünk még nehezebb előtt állunk. Ebben az érzelmi csúcsidőszakban a krízis – jellege miatt kételyekkel várjuk az öröm ünnepét a Karácsonyt és az Új Évet. A járvány okozta szabályok -, tiltások miatt kérdés hogy személyesen találkozhatunk e egymással, a családdal, gyermekeinkkel, unokáinkkal, barátainkkal. Vagy csak lélekben, gondolatban a szeretet közvetítésével ünnepelhetünk.

A Karácsony sajátos helyet foglal el az ember életében, szívében. Egyik ünnep sem áll olyan közel hozzánk, mint ez. Időtlen ünnep! Átrepít a múlton, jelenen, és jövőn, mert ez a Szeretet Ünnepe. Ez az az idő, amikor elgondolkodunk a múltról, életünkről, céljainkról, és az az idő, hogy szeretetből tökéletesedjünk. Átérezzük, hogy milyen felemelő a szerető lélek tisztasága, gyermekeink, unokáink szeretetre vágyakozása.

Karácsonykor a család országokat is átutazva összejön. A szülők könnyes szemmel ölelik gyermekeiket, unokáikat, boldogsággal töltik fel szívüket. A krízis miatti tiltás és az ésszerű óvatosság jogosan veti fel az összejövetelek elkerülését. Hogyan fogja érinteni ez az előzőek szerinti vágyakat, érzelmeket? Lelki erőt csak az adhat, hogy emlékeink élők maradtak és kedvesek. Mindenkinek van az ünnephez kötődő egy életen át velünk maradó emléke történet. Egy pici karácsonyfa egy fenyőág vagy egy gyertya, egy-egy fénykép segít szép emlékek felidézésben.

Tudatosítja bennünk hogy a karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott álnak veled, melletted, akiket a szemeddel nem látsz, az eszeddel nem hiszel. Mert a karácsony egy érzés, a szeretet, a lélek érzése. Fontos, hogy megtanuljunk, egyensúlyt teremteni vágyaink, képességeink, és lehetőségeink között.

Éljen bennünk az a tudat, hogy tartozunk valahova, valakikhez, családhoz, barátokhoz, közösségekhez.

Kívánjuk, hogy a betlehemi jászol, a „KISDED” JÉZUS születése, a szeretet, adjon nekünk erőt, hogy ezt a nehéz időt túléljük, és a reményt ahhoz, hogy részesei leszünk még számos igazi karácsonyi ünnepnek

Az ünnepi hangulatot az alábbi két műsorszámmal fokozzuk.

Ady Endre: Karácsony

Szekeres Adrien:  Ez most más karácsony…..

https://www.youtube.com/watch?v=IGSNN5DjLcQ.

Boldog Ünnepet Kívánunk Mindenkinek!”

 Örömteli percek után szeretném felhívni figyelmeteket arra a kedves szokásunkra, hogy karácsonyhoz közeledve a cetlin kihúzott nevű társunknak telefonon kívánunk szép ünnepet! Most ezt a „húzást” nem tudjuk megoldani, ezért azt javaslom, hogy akit az elmúlt karácsonykor felhívtunk, köszöntöttünk, tegyük meg most is.

Sok évi gyakorlat, hogy valamilyen apró ajándékkal kedveskedtünk a karácsonyi rendezvényünkön megjelent tagoknak és vendégeknek. Ez évben is szerettünk volna Nektek ajándékot adni, ami most, postán érkező képes lap, közepében az ez évi összejöveteleken készült emlékképekkel.  Fogadjátok szeretettel.

Az Elnökség nevében Áldott, Békés, Szeretetteljes Karácsonyi Ünnepet, Boldog Új Évet és Jó Egészséget Kívánunk Minden Egyesületi Tagunknak és Szeretteiknek!

Miskolc, 2020.december 15.

                                                        Üdvözlettel: Siska Andrásné

Comments are closed.